A Nyíregyházi Állatpark és a Móricz Zsigmond Színház együttműködéséről Gajdos László nyilatkozott

A Móricz Zsigmond Színház új évadában több újdonságra is felfigyelhetünk. Az egyik ilyen a Színházbarát Kártya, amely a bérlethez társul és különböző szolgáltatások kedvezményes igénybevételére ad lehetőséget. A kezdeményezéshez csatlakozott a Nyíregyházi Állatpark is, melyről Gajdos László igazgató beszélt a sajtótájékoztatón.
A Nyíregyházi Állatpark és a Móricz Zsigmond Színház együttműködéséről Gajdos László nyilatkozott
- Miért gondolták úgy, hogy csatlakoznak a nyíregyházi színház akciójához?
- Magyarország 10 leglátogatottabb közgyűjteménye közé tartozik a Nyíregyházi Állatpark, amely véleményem szerint a kultúra jelentős színtere, mint az állatkertek általában, de Nyíregyháza város egyik legnagyobb közösségi tere is egyben. Régóta úgy gondoljuk, hogy elválaszthatatlan egymástól az élő környezet, a környezeti kultúra és általában véve a művészetek, ezért az Állatparkban időről időre kiállításokat szervezünk, a Móricz Zsigmond Színháznak például vannak nálunk hirdető táblái, és folyamatosan próbáljuk kulturális programokkal színesíteni a park életét.
A Színházbarát kártyát jó ötletnek tartjuk - Gajdos László állatpark igazgató
- Mik az együttműködés részletei?
- Ez a kezdeményezés egy kísérlet a mi részünkről, de mindenképpen úgy gondoljuk, hogy lehet ebből egy szoros együttműködés és együtt nyújthatunk valamit elsősorban a nyíregyházi közönségnek. A Nyíregyházi Állatpark azt vállalja, hogy egy egyszeri 10%-os kedvezményt nyújt mindazoknak, akinek van Színházbarát Kártyája. Továbbá, ha valaki elhozza hozzánk a már felhasznált színházjegyét, akkor arra is adunk 10% kedvezményt. Ez viszont fordítva is igaz, ugyanis a Móricz Zsigmond Színház is kedvezményt nyújt majd azoknak, akik használt állatparki belépővel szeretnének színházjegyet váltani.
Jövőre egy jelentős mérföldkőhöz érünk - fogalmazott az igazgató
- Hogyan alakíthatja ez a Nyíregyházi Állatpark jövőjét?
- Mi , hiszen a kétmilliárdos európai uniós projekt átadásra kerül, ami jelentősen, de még mi sem tudjuk, mennyire befolyásolja majd a jövőnket. Egy különleges, Európában egyedülálló, interaktív esőerdő ház épül föl, ahová mi nagyon sok vendéget várunk, és megpróbálunk minél több olyan kedvezményes lehetőséget biztosítani, hogy a nyíregyháziakat ne terhelje meg nagyon az állatparkba járás. Ennek az előszele lehet ez a szerintünk nagyon jó kezdeményezés, miszerint a város kulturális életével foglalkozó intézmények összefognak, reméljük a lakosság is hamar ráérez és igénybe fogja venni!
-kt-
MCOnet
További hírek a Sóstón Online-on: sosto.mconet.biz !
Szólj hozzá a fórumon!
Információ:
| << | 2012 Február | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | ||||
Képgaléria:
Augusztus 20-án a Parkfürdőben Miss Alpok Adria Szabolcs-Szatmár-Bereg me...
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu



