A törzsvendégeinket szeretnénk jobb pozícióba hozni – interjú Belus Tamással, a Sóstó Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatójával

A Júlia Fürdőben sorsolták ki a III. negyedévben regisztrált fürdőlátogatók közül a Hűségkártya program nyerteseit, melyen részt vett Belus Tamás, a Sóstó Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója is.
- Mit kell tudni nagy vonalakban a mai eseményről?
- 2008 őszén vezettük be a törzsvendég programot, negyedévente sorsoljuk ki a nyerteseket. Ez a jelenlegi már a harmadik sorsolás.
- Mi a lényege a Hűségkártya Akciónak?
- A törzsvendégeket szeretnénk jobb pozícióba hozni túl azon, hogy a 10.jegyvásárlás után kapnak valami pluszt, például szauna belépőt, vagy egy másik fürdőbe belépőjegyet. Ha ugyanis kitöltenek egy regisztrációs lapot, akkor részt vesznek ezen a Hűségkártya sorsoláson. A feltétel, hogy 12 hét alatt legalább tízszer kell ellátogatni a fürdőbe. Ma már minden fürdőnkben működik ez, ám a Parkfürdőben és a Tófürdőben nyilván ez csak szezonban működik.
- Milyen nyereményeket sorsolnak ki?
- A fődíj egy minden fürdőnkbe érvényes arcképes bérlet, amellyel minden fürdőszolgáltatást ingyen lehet igénybe venni. A második díj két darab DVD lejátszó, a harmadik pedig három MP3 lejátszó.
- Milyen az érdeklődés az akció iránt?
- Nyáron a törzsvendég körünk egy kicsit szűkebb, ilyenkor szabadság idején más városok fürdőibe is ellátogatnak az emberek. Ennek ellenére a harmadik sorsoláson is közel kétszázan vettek részt, de volt már 350 fő is.
Sóstó-Gyógyfürdők zRt. - MCOnet

A sorsolás pillanata

Közel kétszázan jelentkeztek a játékra
- Milyen nyereményeket sorsolnak ki?
- A fődíj egy minden fürdőnkbe érvényes arcképes bérlet, amellyel minden fürdőszolgáltatást ingyen lehet igénybe venni. A második díj két darab DVD lejátszó, a harmadik pedig három MP3 lejátszó.
Belus Tamás és a közjegyző
- Milyen az érdeklődés az akció iránt?
- Nyáron a törzsvendég körünk egy kicsit szűkebb, ilyenkor szabadság idején más városok fürdőibe is ellátogatnak az emberek. Ennek ellenére a harmadik sorsoláson is közel kétszázan vettek részt, de volt már 350 fő is.
Sóstó-Gyógyfürdők zRt. - MCOnet
További Sóstó Győgyfürdők Zrt hírek
Információ:
| << | 2012 Február | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | ||||
Képgaléria:
Augusztus 20-án a Parkfürdőben Miss Alpok Adria Szabolcs-Szatmár-Bereg me...
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu