Elpusztult a Nyíregyházi Állatpark nőstény elefántja

Elpusztult Állatparkunk Yoki névre hallgató, 17 éves afrikai elefánttehene; az állat hirtelen halálát valószínűleg a lépén talált daganat okozta - adták hírül az állatkert dolgozói.
Az elefánt boncolását péntek este fejezték be szakembereink; az elefánt lépén nagy kiterjedésű elváltozást, valószínűleg egy daganatot találtak; ebbe halt bele a 2006-ban Izraelből érkezett nőstény, amely már a Nyíregyházán született kétéves borját hagyta maga után.
Az elefánt betegségének voltak látható jelei, hiszen már három nappal korábban abbahagyta az evést és az ivást. Az állatorvosok vért vettek tőle, majd megállapították, hogy erősen lecsökkent az állat vörösvérsejtszáma, ezért megkezdték a megfelelő terápiát, folyamatosan infúzióval látták el az állatot.
A kezelés sajnos nem járt eredménnyel, az állat elpusztult.
Jelenleg a Jumaane névre keresztelt kiselefánt elhelyezése jelenti számunkra a legnagyobb problémát, ezért az Európai Fajmegmentési Program segítségét kértük. Eddig két német állatkert jelezte segítségét, így kedvező esetben akár már néhány héten belül társakat találhatnak az árván maradt borjúnak.
Fotó: Sóstó Zoo
-kt-
MCOnet
További hírek a Sóstón Online-on: sosto.mconet.biz !
Szólj hozzá a fórumon!

A nőstény elefánt a Nyíregyházán született kétéves borját hagyta maga után
A kezelés sajnos nem járt eredménnyel, az állat elpusztult.
Jelenleg a Jumaane névre keresztelt kiselefánt elhelyezése jelenti számunkra a legnagyobb problémát, ezért az Európai Fajmegmentési Program segítségét kértük. Eddig két német állatkert jelezte segítségét, így kedvező esetben akár már néhány héten belül társakat találhatnak az árván maradt borjúnak.
Fotó: Sóstó Zoo
-kt-
MCOnet
További hírek a Sóstón Online-on: sosto.mconet.biz !
Szólj hozzá a fórumon!
Információ:
| << | 2012 Február | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | ||||
Képgaléria:
Augusztus 20-án a Parkfürdőben Miss Alpok Adria Szabolcs-Szatmár-Bereg me...
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu