Gyereknapon több száz gyermek ünnepelt a Sóstói Skanzenben

Többszáz gyermek és felnőtt töltötte a 2011. május 30-át a Sóstói Múzeumfaluban, ahol a Down Egyesület által életre hívott „Mindenkinek becsengettek!” program gáláját tartották az abban résztvevő 7 intézmény pedagógusai, diákjai, valamint az ő családjaik számára.

Nyíregyháza önkormányzata részéről az emléklapot Petneházy Attila önkormányzati képviselő vette át
A programot Páll István, a Sóstói Múzeumfalu igazgatója, az ötletgazda Kisari Károly, a Down Egyesület elnöke, valamint Göncziné Dr. Szabó Teréz, a Nyíregyházi Főiskola Esélyegyenlőségi Irodájának vezetője nyitotta meg és köszönték meg a támogatást a programban résztvevő intézményeknek. A programot támogató Nyíregyháza Megyei Jogú Város önkormányzata részéről az emléklapot Petneházy Attila, önkormányzati képviselő vette át.

Gyereknapon több száz gyermek ünnepelt a Sóstói Skanzenben
A „Mindenkinek becsengettek” programról:
A Pokorni Zoltán által is támogatott Mindenkinek becsengettek! elnevezésű oktatási esélyegyenlőségi program 2009-ben Magyarországon jött létre azért, hogy teret biztosítson a fogyatékkal élők számára a normál oktatási rendszerben. A Down Egyesület elnökének, Kisari Károlynak köszönhető koncepció lényege, hogy enyhe és középsúlyos fogyatékkal élő gyermekeket visz be a többségi oktatási intézményekbe heti egy alkalommal gyógypedagógus kíséretében azért, hogy ott együtt szocializálódjanak és tanuljanak ép óvodás és iskolás gyermekekkel.
-kt-
MCOnet
További hírek a Sóstón Online-on: sosto.mconet.biz !
További hírek:
Információ:
| << | 2012 Május | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||
Képgaléria:
Augusztus 20-án a Parkfürdőben Miss Alpok Adria Szabolcs-Szatmár-Bereg me...
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu



