Hagyományos Márton-napi vigasság Sóstón

Hagyományos Márton-napi vigasság Sóstón
Márton napján, azaz 2016. november 12-én, szombaton a Sóstói Múzeumfaluban is a libáé lesz a főszerep!

Sóstói Múzeumfalu, rendezvény, Márton-nap

Hagyományos Márton-napi vigasság Sóstón

 

A Sóstói Múzeumfalu is követi a hagyományokat, újborral és libás ételekkel várnak mindenkit, aki november 12-én kilátogat a szezon utolsó előtti nagyrendezvényére. A Márton nevűek természetesen idén is ingyen látogathatnak el a skanzenbe. A napot számos zenés-táncos program színesíti. „Itt a libatolvaj!” címmel a nyíregyházi Eszterlánc Északi Óvoda Kerekerdő Tagintézményének „Így tedd rá!” tánccsoportja mutat be kis műsort, majd a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium növendékeinek néptáncbemutatóját kísérhetik figyelemmel – vagy ha kedvük kerekedik, akár tánclépésekkel – az érdeklődők. A Mandala Dalszínház előadásában felcsendülnek a Lúdas Matyi című zenés darab részletei.

Márton napi táncház a Sóstói Múzeumfaluban


Márton napi táncház a Sóstói Múzeumfaluban



A délutáni programot a Szeredás Népzenei Együttes interaktív dramatikus játéka nyitja meg. 14 óra 30 perckor kezdődik a libaszépségverseny, amely minden évben igen népszerű.  2016. november 12-én a Márton-napi egész napos forgatagot követően, annak folytatásaként Táncházra várják a táncoslábú kicsiket és nagyokat. A Sóstói Múzeumfalu Újlétai uradalmi magtárában Lauber Laura és Kurinszky Márk segítségével 16.00-tól a gyerekek ismerhetnek meg táncos népi játékokat, majd 17.00 órától az idősebbek sajátíthatnak el nyírségi táncokat. A talpalávalót a Bürkös zenekar húzza! Hogy meddig? Ameddig a kompánia bírja!A gasztronómiai paletta sem merül ki a zsíros kenyérben, a vendégek libasültet, kemencében sült tököt, almát és krumplit, „libaszem”-nek keresztelt kalácsot és szívmelengető forró italokat fogyaszthatnak.

Múzeumfalu/MCOnet