Kilencedik megmérettetésére készül a Suliexpo
Az idén is lesz SULIEXPO, annak ellenére, hogy felröppent a hír: ebben az évben esetleg elmaradhat a rendezvény. Sajnos az alapítvány valóban anyagi nehézségekkel küzd. Hiába volt minden erőfeszítés; a kassza szűkös keretek közé szorult.
A résztvevő iskolák mégis igénylik, hogy hagyományokhoz híven az idén is találkozzanak a sóstói fák alatt és nagyszerű élménnyel, határtalan jókedvvel töltsenek el legalább egy napot ebben a gyönyörű környezetben. Éppen ezért döntöttek úgy a szervezők, hogy mégis megrendezik a IX. SULIEXPO-t, amelyet MINI SULIEXPO – nak neveztek el.
Sajnos nem lesznek versenyek, nem lesznek műfaji csatározások, Összművészeti bemutatóra sem futja a szerény költségvetésből.
Ez az év, ha visszafogottan ugyan, de a szakmai felkészülés éve lesz, hogy X. Nemzetközi Gyermektalálkozó igazi sikerrel valósulhasson meg.
Az alapelveket nem feladva, a szervezők elszántan készülnek az idei rendezvény sikeres lebonyolítására. Ide várnak minden szakembert, aki régi, vagy új híve a SULIEXPO mozgalomnak.
Most konferenciára, módszertani bemutatókra kerül sor, amelynek során a szakmai kapcsolatok megerősödését várják a szervezők. A meghívott csoportok és azok vezetői módszertani foglalkozásokon fogják bemutatni a "munkás hétköznapokat", azaz hogyan készül el a "nagy csoda" egy művészeti alkotás. A meghívottak a kilenc év során jelentős sikereket értek el, így szakmai munkájuk bemutatása valamennyi művészetre oktató hasznára válhat.
Az elmúlt évek kiemelkedő művészeti csoportjait láthatjuk majd Sóstófürdőn 2006. június 09- én.
A rendezvényre nagy örömmel fogadták el a meghívást a csoportok. Így jönnek Varsóból, a romániai Guirgiu- ból, Lettországból, Szerbia-Montenegróból, valamint szép számmal érkeznek majd hazai csapatok is, hogy megmutassák tudásukat, hogy ezzel is szolidaritást vállaljanak a SULIEXPO nagyszerű eszméje mellet.
A jó ügy érdekében úgy látszik, máshol-mások inkább megmozdulnak.
Tekintsük át az eddigi eredményeket, amely lelket és erőt adhat, hogy átvészeljük a nehéz napokat.
SULIEXPO 2005 pályázataira 8 országból közel 100 intézmény több mint két ezer pályamunkája közül választották ki a legjobbakat.
Hozzávetőleg 15 ezer gyermek és kísérőik látogatott el rendezvényekre. Naponta 3000 ezer közreműködőtől volt hangos a Sóstó. A hatalmas díjeső sem feledést érdemlő; közel 100 értékes díjjal gazdagodtak az intézmények.
A nehézségek ellenére mégis lesz Gyermektalálkozó!
NEM lesz verseny ugyan,
NEM lesz három színpad,
NEM lesz képzőművészeti kiállítás,
MINI SULIEXPO lesz !!!!
2006 június 09. (péntek) Sóstógyógyfürdőn,
az MPKKI - Park Szállodában kerül megrendezésre!
EZ AZ ÉV A FELKÉSZÜLÉS ÉVE LESZ!
A LEGNAGOYOBBRA, A X. SULIEXPO-RA!
MEGHIVOTT programok bemutatásával a X. re való felkészülést szeretnék elősegíteni a szervezők.
A hagyományos forgatókönyv szerint:
LESZ ünnepélyes megnyitó,
LESZ piactér és kirakodóvásár,
LESZ szakmai bemutató,
LESZ fürdés, jókedv és kacagás,
LESZ "MUTASD MEG MAGAD" SZÍNPAD,
LESZ ÓRIÁS TORTA,
LESZ GÁLA műsor,
LESZ EXPO DISCO!
Az egész nap a gyerekekről szól majd!
Másnap - 2006. június 10-én (szombat) – lehetőség nyílik a csoportok számára, hogy szórakozzanak az Aquarius Élményfürdőben, ismerkedjenek hagyományainkkal a Sóstói Múzeumfaluban, ellátogathatnak Magyarország legnagyobb és leggazdagabb vidéki állatparkjába, valamint külön indított buszokkal megtekinthetik Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nevezetességeit. Minden bizonnyal megismerhetik Nyíregyháza és a megye turisztikai látványosságait és felnőtt korban is visszajönnek a vidáman eltöltött napok helyszínére.
MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!
NE AZT KERESSÜK, AMI ELVÁLASZTHAT, HANEM AMI ÖSSZEKÖT.
II. János Pál
Részletek a honlapon:
www.suliexpo.hu
www.sostoparkhotel.hu
Minden kérdésre válaszolnak: 42/501-361
MCOnet
Információ:
| << | 2012 Május | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||
Képgaléria:
Augusztus 20-án a Parkfürdőben Miss Alpok Adria Szabolcs-Szatmár-Bereg me...
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu



